Újdonságok

          • ‼️🥈Második helyen a Kamarások🥈‼️

          • Katedra Történelemverseny, országos döntő

            Nyitra, 2026. május 25.

             Bár öt fordulón át vezetett, a hatodik után a második helyre szorult a Kováts József Alapiskola Kamarások nevű csapata pünkösdhétfőn, Nyitrán, a Közép-európai Kultúrák Kara épületében megrendezett 30. Katedra Történelemverseny országos döntőjében.

             A verseny témája ezúttal Magyarország a Hunyadiak és a Jagellók korában volt. Apropóját a sorsfordító mohácsi csata 500. évfordulója adta. A Cséplő Zsófia, Kis Arnold, Tóth Péter összetételű Kamarások a verseny négy levelező fordulója után az első helyen került a döntőbe, ahol majdnem sikerült ezt megismételni. Csupán egy kevés szerencse hiányzott… Ám kiegyensúlyozott teljesítményük így is elismerésre méltó!

             A pálmát végül a nagymagyari csapat vitte el, míg a harmadik helyen a vásárútiak végeztek.

             A történelemverseny levelezős fordulóiban részt vett még a Czinke Máté, Kovács László Zsombor, Süttő Bence összetételű hetedikes csapat is. Ők a 10. helyen végeztek a 40 csapatos mezőnyben. Ez szintén döntőt ért volna, ha nem lenne a verseny szigorú szabálya: egy iskolából csupán egy csapat „döntőzhet”. Nekik is gratulálunk!

            Pelle István

      • Kapcsolatok

        • Kováts József Alapiskola, Bátorkeszi - Základná škola Józsefa Kovátsa s vyučovacím jazykom maďarským, Bátorove Kosihy
        • +421 x 907 607 643
        • Hlavná č.889, 946 34 Bátorove Kosihy
          Slovakia
        • https://www.facebook.com/kjaibk/
      • Bejelentkezés