/2023. 04. 23.
Folytatódott az „aranyos” sorozat
Múltunk határok nélkül – Szőgyén, 2023. április 20.
A Péczeli József Komárom-Esztergom Megyei Honismereti Egyesület és az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium idén tizedszer rendezte meg a Múltunk határok nélkül címet viselő helytörténeti vetélkedőt, amely az egykori Esztergom vármegye históriájának különböző szakaszaival foglalkozik. Idén a török kor és a Rákóczi-szabadságharc volt a verseny témája. Ehhez jött még két évforduló: Petőfi Sándor születésének és Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye megírásának 200. évfordulója. Versenyzőknek e témákkal kapcsolatban is kellett feladatokat megoldani.
Iskolánk tanulói idén negyedszer kapcsolódtak be ebbe a történelmi vetélkedőbe. A Matyi és az udvarhölgyek nevű csapatot a levelezős részben a nyolcadikos Šilling Mátyás, Kubík Lili és Nátek Eszter alkotta. Az 55 benevezett csapat közül iskolánk triója ott volt abban a 12-ben, amely beverekedte magát a 2023. április 20-án Szőgyénben megrendezett döntőbe. Közvetlenül a finálé előtt betegség miatt változásra került sor a csapatban: Šilling Matyit a szintén nyolcadik osztályos Kalocsányi Bence helyettesítette. (A csapatnév a szervezők kérésére nem változott.)
A Kalocsányi-Kubík-Nátek hármas nem tért le az elődeik által kijelölt útról, ugyanúgy megszerezte az aranysávos minősítést, mint az előző évek valamennyi csapata. Gratulálunk!
Pelle István, Kubík Zsuzsanna felkészítő tanárok
